Barnulás egészségesen

Az 1920-as évek előtt a barna bőr az alsó osztálybeliek védjegye volt.

Tudták, hogy a barna bőrű emberek szegények, hiszen azokat érte folyamatosan napfény, akik a földeken dolgoztak. Aztán jött Coco Chanel, aki ezt a szabályt is felrúgta, mint sok egyéb más előírást is akkortájt. Az elbeszélések szerint a divattervező 1923-ban hajókirándulásra indult és igencsak leégett az utazás alatt. Chanelnek nagyon megtetszett új, aranybarna bőrszíne és büszkén viselte a társaságban. Így indult a barnulási láz.

A napbarnított bőr mára a divatos megjelenés egyik alapkelléke.

Azonban a napozásnál is érdemes mértéket tartanod, hogy ne tedd ki feleslegesen a bőrödet túl sok káros hatásnak. Ha napfürdőzni indulsz, akkor legyél felkészült és körültekintő, így nem kell aggódnod a veszélyek miatt.

Tudnod kell, hogy a barnulás a szervezet természetes védekezése a káros sugárzások ellen, napozás közben pedig elengedhetetlen a megfelelő hidratálás és védelem. Közismert, hogy a ráncok elszaporodásáért a bőr mélyrétegi kiszáradása a felelős, ezért ne mulaszd el nyáron sem a hidratálást! Használj az arcodra esténként hidratálókrémet, és testápolózz is. Ezzel segíthetsz bőrödnek hidratáltan maradni a napfényben is.

Ne bagatellizáld el a naptej kérdését!

Sokan gondolják, hogy a napozószerek felesleges kencék, ez azonban nem így van. A napozókrémek megvédik bőrödet a káros sugaraktól, közben pedig hidratálnak. Minél magasabb a faktorszám, annál később égsz le. Fehérebb bőrűeknek a nagyobb faktorszámú naptej ajánlott, de barnább bőrre is használj napozókrémet!

Tévedés azt hinned, hogy a barna bőr nem éghet le, védekezz a napsugarak ellen bőrszíntől függetlenül. Napozáskor fontos, hogy már a napfürdő előtt kend be magad naptejjel, ne pedig akkor kezdj el krémezni, ha már egy ideje a napon vagy. Akár vízparton heverészel, akár a városban sétálsz, ne maradjon el a naptej: ahogyan a víz, úgy a beton is visszaveri a fényt, ezáltal a káros sugarakat is.

Alapszabály, hogy 11 és 15 óra között ne menj a napra, mert ebben az időszakban a legerősebb a sugárzás. Ha pedig végeztél a napfürdővel, akkor használj nyugtató, hűsítő napozás utáni krémet. Ha minden igyekezeted ellenére mégis megégsz, akkor használj professzionális, tiszta ápolókrémet, vagy shea vajat.

Alkalmazhatod az ősi módszert is: kenj hideg tejfölt az égett felületre.

Ha szeretnél biztosra menni és felkészíteni a bőrödet a napozásra, végeztess tisztító kezelést legkésőbb tavasszal, és csinálj egy méregtelenítést is. A szoláriummal viszont légy óvatos: ne feledd, a mesterséges fény nem egyenlő a természetes napfénnyel.

Bár nyáron nehéz ellenállni a napozásnak, vannak olyan helyzetek, amikor jobb, ha inkább az árnyékban pihensz. Ha sok anyajegyed van, vagy bőrpigmentációd, akkor jobb, ha az árnyékban maradsz, ám ilyenkor se felejtsd el a naptejet! A fehér bőrűek különösen ügyeljenek a fényvédelemre.

Ha csak a divat miatt viszed túlzásba a napozást, gondolj arra, hogy az egészséged fontosabb. A fehér bőr is lehet ápolt.

Égett, gyulladt bőrrel addig ne menj napra, amíg fennáll az irritáció. Kerüld a napozást terhesség alatt is. Ha gyantáztattál, gyantázás után 1-2 napig még ne napozz. Friss műtéti heggel, vagy nyílt sebbel sem ajánlott napoznod. Evés után mindig pihenj kicsit az árnyékban, mielőtt kifeküdnél a napra.

Mondanunk sem kell, hogy alkoholos befolyásoltság alatt is kerülni kell a napozást.